Hogyan hívjam munkának azt, amit most csinálok?

15 éven keresztül a munka azt jelentette számomra, hogy őrületes méretű e-mail forgalmat bonyolítok, apró és szignifikáns hatású problémákat oldok meg, konferencia megbeszéléseken veszek részt multinacionális közegben, hatalmas mennyiségű információt adok-fogadok termékekkel & folyamatokkal & projektekkel kapcsolatosan, másokkal egyezkedek, megbeszéléseken ülök, és általában véve meghatározott játékszabályok szerint játszom. Az úgynevezett munkahelyi elégedettségem számokban nyilvánult meg elsősorban: x számú e-mailt válaszoltam meg és tettem lépéseket a bennük lévő ügyek előrehaladásáért, y mennyiségű problémát oldottam meg, ennyi és ennyi projekt, illetve termék ment élesbe, és került ki a piacokra, mindez természetesen a vezetőim időszakos vállveregetésével kísérve.

Ma coach-ként a ‘munkám’ az, hogy bizonyos keretrendszeren belül mozogva az ügyfeleimet támogassam, azonban emellett rengeteg időt töltök egyéb tevékenységgel: olvasok, képzem magam, szakmai kapcsolataimat bővítem és ápolom, folyamatosan inspirálódom a környezetemből, hogy magam is tovább tudjak belőle adni, különböző szakmai szervezetek és csoportok tagja vagyok, cikkeket olvasok és írok az online jelenlétemet növelendő, tréningeket tervezek és tartok, és minden percben nyitottan keresem a hosszútávú vizíómmal és értékeimmel megegyező lehetőségeket és partneri kapcsolatokat. Mindennek jó része konkrétan puszta LÉTEZÉS és GONDOLKODÁS útján történik. Például merengés vagy meditálás közben pattannak ki új gondolatok, ötletek, amelyeket megfelelő belső ‘főzési idő’ után papírra vetek, és potenciálisan kidolgozok eladható termékké. A ‘munkahelyi elégedettség’ ma már abból ered, hogy látom az ügyfeleimet megküzdeni saját sorsukkal, és megvalósítani saját álmaikat, minél világosabban tudom kifejezni saját álmaimat, és minden percben fejlődök coach-ként. Maga a folyamat tölt el elégedettséggel, és a konkrét, mérhető eredmények valójában a folyamat öngenerálásának eszközei.

Látható, hogy mennyire más jellegű a két ‘munka’ megnyilvánulása? Az egyikből átváltani a másikba valójában teljes paradigmaváltást igényel, hiszen az életem szinte minden aspektusát érinti. Máshogyan élem meg minden egyes napomat felkeléstől fekvésig, máshogyan tekintek az életem pénzügyi oldalára, új meglátásom és megélésem van a munka és szabadidő egyensúlyáról, máshogyan töltöm az időmet és ez átalakítja szociális kapcsolataimat is, illetve teljesen újszerű módon bontakoztatom ki a bennem lévő tudatos vezetőt.

Hogyan tudok fennmaradni ebben a változó tengerben? Hogyan ‘úszom meg’ a kétségek és félelmek gyötrését, hogy az új életem esetleg kudarcot vall? Hogyan bírom rá magam önfegyelemre ahelyett, hogy egész nap Netflixeznék? Hogyan mérem a sikert? Hogyan motiválom önmagam egy olyan élethelyzetben, amikor nincs körülöttem kész rendszer és vezetőség, hogy irányt mutasson?

Melyek a paradigmaváltásom fő építőkockái?

#1 Stabil, megingathatatlan cél és küldetésérzés, azaz tudom, MIÉRT csinálom!

#2 Egyszerű napi praktikák, mint hálaadás, szándékgyakorlat, vonzás törvénye.

#3 Bőkezűség a körülöttem lévő mező irányába, és cserébe ez a mező lát el inspirációval és vizíóval.

#4 Olyan napi struktúra kialakítása, amely számomra működőképes.

#5 Folyamatos ön-reflexió.

Amit legjobban szeretek az életem átalakulásának folyamatában az a tudatosság, amely időnként oly élessé, szinte vakítóvá válik, hogy belülről látom a jelent és a közelgő jövőt, olyan szemmel, amivel többnyire csak kívülről szoktunk látni. Nem találok jobban passzoló szavakat ennek az áradó érzésnek a leírására, amely időnként tisztán felvillantja előttem a történelmet:

‘Érzem, hogy az átalakulás első fázisának végén járok, és egy új fázis közeleg, szinte már kezdetét vette, és tele van zsizsgéssel, energiákkal, és mindannak, amit eddig építgettem a sokszorosával.’ 

Azt hiszem, ez az, amikor az ember megérzi a közelgő jövőt.

Mi az, ami neked működött vagy működik a váltásban? Szívesen látom hozzászólásodat a facebook oldalamon.

A munka-szabaidő koncepciójának új, paradigmaváltó megközelítéséről olvashatsz John Coleman cikkében itt (angolul).

Fotó: Austin Chan, Unsplash