Empátia és a fogmosás
08/12/2020
Hugs&Mugs – Angol beszédkészségfejlesztő önismereti klub
27/06/2022
Empátia és a fogmosás
08/12/2020
Hugs&Mugs – Angol beszédkészségfejlesztő önismereti klub
27/06/2022
Show all

Globális újrarendeződés

“A pandémiák mindig is arra kényszerítették az embereket, hogy leszámoljanak a múlttal, és új világot álmodjanak maguknak. Ez a pandémia sem más. Ugyanúgy egy átjáró az eddigi világ és egy új között.” Arundhati Roy
Sokaknak voltak szinte drámai aspirációi a tavalyi nagy leállás alatt arra vonatkozólag, hogy mi lesz majd “utána”, azaz poszt-covid. Pontosabban, mi nem lesz majd utána. Miben leszünk majd abszolút felvilágosultak, megvilágosultak az életünk értelmét illetően. Miben leszünk majd harmonikusak és kiegyensúlyozottak a rengeteg home-yoga és mindfulness következtében. Miben leszünk kevesebbet fogyasztók, hiszen kiderült, egyértelműen, hogy a kevesebb is bőven elég.
Nem tudom, honnan számítjuk a poszt-covidot. Mostantól, mert már lazulunk, oltakozunk, vagy majd akkortól, amikor már sehol sem kell maszkot hordani. Mindegy is, mert az újrarendeződés itt van velünk, itt és most zajlik.
Tegye hát fel a kezét az, aki viszi tovább a poszt-covid aspirációit a gyakorlatban!
Ha csak tétován, vagy egyáltalán nem mozdul a kezed, akkor itt van 5 kérdés, ami segíthet pusztán perc percnyi önreflexióval.
  1. Milyen nagy terveid voltak a poszt-covid időszakra? Akár össze is írhatod, és ne hagyd ki a listából a kicsinek tűnő “nagy” terveket sem.
  2. Ezekből mi az, ami akár tudatosan, akár tudattalanul, már meg is jelent az életedben? Reflektálj körültekintően, hiszen egy szándék, egy terv nem biztos, hogy az eredetileg elképzelt módon valósul meg.
  3. Mi az, ami egyáltalán nem jelent még meg az életedben a nagy tervek listájából? Ezek közül melyek azok, amelyeket mai szemmel inkább elengednél? Légy őszinte magadhoz, és reflektálj a miértekre is.
  4. Mi az, amit továbbra is szívesen látnál az életedben a nagy tervek közül? Melyek azok, amelyekért tenni is hajlandó lennél?
  5. Mi az az egy, akár legkisebb dolog, ami már ma megtehetsz? Amit egy héten belül megtehetsz? Amit egy hónapon belül megtehetsz? Ha hosszú a lista, válaszd ki azt a három tételt, amit valóban meg is fogsz tenni.
Gratulálok! Máris tettél valamit önmagadért! ?
“A történelemből tudjuk, hogy a krízis helyzetben hozott döntések az elkövetkezendő évtizedekre meghatározzák a világ alakulását.” James Manyika, McKnsey Global Institute
Az újrarendeződés történik, akár részt veszel benne aktívan, akár passzívan, a körülmények áldozataként figyeled a változásokat. Aktív teremtéssel hozzájárulsz ahhoz, hogy potenciálisan a számodra kedvező valóság bontakozzon ki minden pillanatban. Én magam egy viszonylag radikális lépéssel rendezem újra az életemet, így Zürichből kívánok neked sok teremtő erőt, tartalmas újrarendeződést, türelmet, és kreativitást ehhez a folyamathoz.
Az újrarendeződés tágabb összefüggéseiről ITT olvashatsz angolul, egy továbbra is aktuális tavalyi cikkben.
Ingrid Balogh
Ingrid Balogh
Balogh Ingrid egy szenvedélyes utazó, félelmeit többnyire legyőző amazon, minden lépésével hitelességét kereső ember. Közgazdász végzettséggel, 14 éves supply chain tapasztalattal és Dél-Kelet Ázsiában töltött évekkel a háta mögött minősített coachként (CPCC, PCC) és vezetőfejlesztő trénerként hatalmas lelkesedéssel és várakozással veti bele magát új életének szépségeibe.