Az öngondoskodás csodás élmény.

Összeírod végre az adósságaidat, hogy tisztán láss, beépítesz egy reggeli napindító rituálét az életedbe, egészségesen főzöl, nem rohansz el folyton a problémáid elől pótcselekvések illuziójába.

Gyakran az, amit leginkább a hátad közepére sem kívánsz: végigizzadni az edzést, megszabadulni a vérszívó barátaidtól, bevállalni a másodállást, hogy legyen egyszer valamennyi félretett pénzed, vagy megtalálni az utat, hogy elfogadd önmagad, hogy ne akarj folyton mindenkinek minden lenni csak azért, hogy aztán kényszerű menekülésekkel kelljen túlélned az életedet, mint például azzal, hogy beleszórsz egy kis fürdősót a kádba, vagy elolvasol egy magazint, vagy kikapcsolod a telefonod egy egész napra.

Az a világ nem lehet egészséges, amelyben az öngondoskodás ennyire divatos téma. Az öngondoskodás nem lehet az utolsó szalmaszál, amibe akkor kapaszkodsz, ha már teljesen lemerültél, és egy kis levegőhöz kell jutnod saját belső, rendületlen nyomásod alól.

A valódi öngondoskodás nem a forró fürdő és a csokitorta, hanem olyan döntések sorozata, amelyek által az életedet úgy alakítod, hogy abból nem kell rendszeresen kényszerből elmenekülnöd.

Ehhez pedig gyakran épp azokat a dolgokat kell megtenned, amelyeket legkevésbé szeretnél.

Farkasszemet nézni a kudarcaiddal és csalódásaiddal, új stratégiát kialakítani. Nem az azonnali vágyaidat táplálni. Elengedni. Új utakat választani. Csalódást okozni egyeseknek. Áldozatot hozni másokért. Úgy élni, ahogy mások nem akarnak, talán épp azért, hogy úgy élj, ahogy mások nem tudnak.

Megengedni magadnak, hogy mindennapi légy. Átlagos. Nem kivételes. Elfogadni, hogy időnként nincs elmosogatva, hogy életed legfőbb célja nem a kockás has és a menő ismerőseiddel való kimerítő lépéstartás. Megtanulni magadról, hogy belső szorongásodnak mekkora hányada származik rejtett potenciálod kiaknázatlanságából és legjobb éned meg nem éléséből, és mennyi a szocializációból, amely arra tanított, hogy reagálj, mielőtt még tudnád, mit hoz a jövő.

”Az öngondoskodás egy újabb olyan terület, amelyen helyt kell állnunk. A megfelelő filtert használtad az instán a tökéletesen megkomponált müzlis reggelidhez? A Snap sztoridban felvillanó gyertyák organikus szójából készültek kézműves manufaktúrában, vagy valami ócska tömeggyártású cucc? Hogyan állíthatjuk meg a kikerülhetetlen kapitalista áradatot abban, hogy egy ilyen egyszerű dolgot is, mint az öngondoskodás, árucikké változtasson? Ezekkel a gondolatokkal küzdök, miközben melegítőben fetrengve pizzát rendelek az öngondoskodás jelszava alatt.” (Amil Niazi)

Ha azon kapod magad, hogy rendszeresen elmerülsz a fogyasztói öngondoskodásban, akkor nagy eséllyel elvesztetted a kapcsolatot a valódi öngondoskodással, amely távolról sem az önkényeztetésről, annál inkább az önnevelésről, és a hosszú távú jóllétedet szolgáló döntések meghozataláról szól.

Hektikus és ésszerűtlen életviteled nem szolgálhat többé kifogásként és az önsorsrontás alapjaként, akár alkoholba menekülés, akár halogatás formájában. Az öngondoskodás azt jelenti, hogy megtanulod nem megszerelni magad, mint egy rossz készüléket, hanem képessé válsz valóban vigyázni magadra. Végső soron a valódi öngondoskodás lesz az, amely a nem kívánt problémáktól is előbb-utóbb mentesít.

A valódi öngondoskodás azt jelenti, hogy hős vagy a saját életedben, nem áldozat. Hogy addig dolgozol magadon, amíg az életedet nem terápiával kell túlélni. Hogy olyan közeget teremtesz magadnak, amely nem elsősorban jól mutat, hanem amiben jól érzed magad. Hogy feladod néhány célodat azért, hogy másokról gondoskodhass. Hogy őszinte vagy akkor is, ha ettől nem leszel népszerű. Hogy figyelsz a saját igényeidre ahelyett, hogy szorongsz és másoktól teszed függővé a jólléted.

Az öngondoskodás valójában nem más, mint a legjobb éneddé válni. Olyan emberré, aki tudja: a forró fürdők és csokitorták arra valók, hogy élvezzük az életet, nem arra hogy elmeneküljünk belőle.

A cikk fordítás, szerző: Brianna Wiest, az eredetit itt olvashatod.

Fotó: Timothy Dykes, Unsplash