Anno a coach képzésem alatt többször hangzott el az a mondat, hogy nem a kliens boldogsága a cél, hanem a kiteljesedése. Ez egy lényeges gondolat  volt akkor a gyakorló coachok számára, hiszen emberi mivoltunkból eredően szeretnénk segíteni annak, aki valamilyen problémával, konfliktussal küzd, szeretnénk, ha jobban lenne, lehetőleg most azonnal. Szeretnénk, ha boldoggá változna, s különösen, ha azt a mi hatásunkra teszi, hát akkor az egónk is szárnyalhat. Ez éppen az egyik különbség egy baráti beszélgetés és egy coaching beszélgetés között: ideális esetben a coach szándéka nem „megjavítani”, „megboldogítani” a klienst, mint ahogyan barátként ösztönösen tesszük.

A coaching tehát nem a boldogság felé vezető útról szól, hanem a kiteljesedésről. 

De mi is a különbség boldogság és kiteljesedés között?

A boldogságot leginkább egy pillanat műveként, legjobb esetben egy időszakként éljük meg. Öröm érzése valami vagy valaki felett, amelyről tudjuk, hogy múlandó, és különös módon sokszor észre sem vesszük a jelenlétét. Gyakori jelenség, hogy már csak utólag fogalmazódik meg egy időszakról, egy kapcsolatról, egy utazásról, hogy milyen boldogok is voltunk akkor.

Ezzel szemben a kiteljesedés mély és kitartó. Függyvénye az önazonosságnak, annak, hogy valóban a saját életünket éljük-e, a saját értékrendünk szerint, vagy éppen mások vágyainak és elvárásainak próbálunk megfelelni. A kiteljesedés érzése függ attól is, hogy megéljük-e az élet értelmét valami módon, van-e olyan cél, tevékenység az életünkben, amely túlmutat önmagunkon. A kiteljesedés független a pillanatnyi érzelmi állapottól, éppen ezért nem binárisan pozitív vagy negatív. Lehetünk kiteljesedettek és közben rettentő szomorúak egy éppen aktuális esemény miatt. A kiteljesedett ember elbírja a pillanat nehézségét, elbírja a kanyarokat, elbírja a csendet. Nem azonnali kielégülést keres, hanem beleengedi magát abba, ami az adott pillanatban ÉLŐ.

A kiteljesedés persze boldogság érzést okoz.

Nem valami tünékeny, elillanó, instant hepineszt, hanem egy állandó, ‘de-jó-hogy-élek’ típusú megelégedettséget. Nemrégiben egy kurzuson hallottam a tai chi gyakkorlásával kapcsolatban azt a csodálatos kifejezést, hogy ‘ok nélküli elégedettség’. Ez maga a kiteljesedés a puszta létezés szeretetében és örömében.

Van-e hierarchia boldogság és kiteljesedés között? Fontosabb-e az egyik a másiknál? 

Ami talán leszűrhető mindebből, hogy a boldogság inkább egy érzés, a kiteljesedés pedig inkább egy állapot. De ezeket a kérdéseket rátok bízom, kívánva, hogy tapasztaljátok meg mindkettőt!