Tudtad?

„A fogkefe a fogak mechanikus tisztítására használt eszköz. Minden fogkefének van feje és nyele. A fejen található sörték segítségével történik az ételmaradékok és lerakódások eltávolítása a fogak felszínéről.” (Wikipédia)

Az a helyzet, hogy mi, emberek, nagyjából semmit sem tudunk magunktól.

Másképpen fogalmazva, van aki ezt tudja, van, aki amazt. Mert már megtanulta valaki mástól. Archeológiai leletek alapján már időszámításunk előtt 3500 körül használtak az emberek az ókori Babilónia területén fogtisztító eszközöket. A fogkefék ipari gyártását 1780-ban kezdték el Angliában, a fogmosás széleskörű elterjedéséhez pedig kellett még az 1920-as években piacra dobott első mentolos fogkrém. Ma már gyakorlatilag a föld lakosságának nagy része minden reggel és este megmossa a fogát, rutinszerűen, gondolkodás és tervezés nélkül.

Azt hinnénk, hogy az empátia veleszületett emberi tulajdonságunk.

Azonban úgy, ahogyan a higiénia igénye sem az, az empátia nincs a génjeinkbe kódolva. Az empátia tanult, és ezáltal tanulható. A gyakorlatban látom nap, mint nap, hányan hányféleképpen értelmezik az empátiát. Sokan kötik össze a segítségnyújtással, a másik ember problémájának akár erőszakos megoldásával, a sajnálattal, a másik ember történetének és terheinek átvállalásával, és még sorolhatnánk. Ezek az esetek azok, amikor a szándék mellémegy (ezeket hívja Brené Brown Dare to Lead című könyvében ’empathy miss’-nek, azaz mellélövésnek). Mert ez mind nem empátia.

Az empátia nem más, mint EGYÜTT ÉREZNI valakivel. Pont.

Nem megpróbálni megjavítani, megoldani, jobbá tenni őt. Nem erőnek erejével helyére tenni a problémáját a magunk módján. Nem elárasztani sajnálattal, hogy még gyengébbnek, kisebbnek és kevesebbnek érezze magát. Hanem egyszerűen jelen lenni, és teret engedni az érzéseinek. Megengedni, hogy érezze azt, amit éppen érez. Megadni az érzéseinek a létezés jogát.

„Empátiát gyakorolni annyit tesz, mint tudatosan jelen lenni a másik érzéseivel a saját komfortérzeted árán is. Empátiát az gyakorol, aki egy bátor döntéssel társul szegődik a másikhoz annak legsötétebb pillanataiban ahelyett, hogy rohanna a villanykapcsolóhoz világosságot gyújtani a kényelem érdekében.” (Brené Brown)

Tehát a jó hír, hogy az empátia tanulható, és bármikor dönthetünk mellette vagy választhatunk másik utat. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy gyakoroljunk, gyakoroljunk, gyakoroljunk, hogy ezt a döntést minél kevesebbszer hozzuk meg tudattalan ignoranciából, és egyre gyakrabban tudatosan.

Mígnem szokássá válik, akár a fogmosás.

Szeretettel ajánlom Sebestyén Eszter pszichológus sajátos megközelítésű csodálatos írását az empátiáról, itt olvashatod.